Photoshop leckék, tippek, trükkök, ötletek kezdőknek és haladóknak

Nem biztos, hogy elsőre minden teljesen érthető lesz. Azonban a leckék alatt sokminden "megvilágosodhat". Ne szegje kedvét ennek a leckének a tömörsége, később is vissza lehet ide térni, ha valamit nem ért, vagy elfelejt. Azért igyekszem csak a legfontosabbakat leírni egyelőre.

Mielőtt belevágunk a következőt nézzük meg: a Window (Ablak) menüben mindenképp legyenek kipipálva a következők: Tools, Options, Color, History, Layers, Status Bar. (Anélkül, hogy értenénk. Ha most telepítette a PhotoShop-ot ezzel nem is kell foglalkoznia.) Ezek különböző eszköztárak, amik huzigálhatóak. Az egérrel megfoghatja a kis fülecskéket, és áthúzhatja egyik eszköztárból a másikba a menüket.

Érdemes a History és Layers menüket hosszúra állítani, a többit meg akkorára, amiben még elférnek. (Alapból a többi jó.)
A baloldali gombsort a Window Tools (Ablak Eszközök) menüben tudjuk ki/be kapcsolni. Azért nem ABC sorrendben betűztem el a gombokat, mert ha lenyomjuk a betűknek megfelelő billentyűt, akkor átvált arra az eszközre. Ez nagyon hasznos ám! (Először elég csak párat megjegyezni belőlük, amit tényleg gyakran használunk.)

Nézzük őket :
M. Szabályos kijelöléseket lehet vele végrehajtani.
A kijelölés mindig szaggatott vonallal látszik. Arra szolgál, hogy a képnek (vagy a fóliának) csak egy részével dolgozzunk. A kijelölést húzogathatjuk is a képen. Ha CTRL gomb nyomvatartása mellett jelölünk ki területeket, akkor egyszerre többet is kijelölhetünk, vagy hozzáadhatunk új területeket a kijelöléshez. Az ALT gomb nyomvatartásával elvehetünk területet a kijelölésből. (Kipróbáláshoz üssön egy CTRL-N-t, majd a width és a height mezőkbe írjon be egyaránt 300-at.
Kattintson az OK-ra! A kapott ablakban dolgozhat.)

Mit lehet kezdeni egy kijelöléssel? Pl: másolni, kivágni, színezni, élesíteni, törölni, homályosítani, árnyékolni, összekoszolni, elmosni és még rengeteg mást is!!!
V. Mozgatni lehet vele fóliákat stb.
L. = Lasso. Szabálytalan (vagy kézi) kijelölésekhez.
W. Varázspálca. Nagyjából azonos színű területeket saját magától egyszerre jelöl ki. A kijelölés finomsága állítható felül a "Tolerance:"-nál. (Minél nagyobb, annál több színt jelöl ki.)
C. Ennek segítségével könnyen, gyorsan csonkíthatunk egy képet. (Amit ezzel kijelölünk, az marad meg a képből egy ENTER ütése után.)
B. Ecset. Fenn a jobb sarokban van egy "Brushes" felirat (vagy jobb oldalt az eszköztárakon is lehet). Erre kattintva állíthatjuk az ecset nagyságát, fejét. Más eszközöknél is használhatjuk ezt a pontot. Így a következőnél is:
S. Pecsét. Ha ALT lenyomása közben kattintunk vele valahol a képen, felveszi az adott terület lenyomatát. Ezután ha az egér nyomvatartásával (már ALT nélkül) húzzuk a képen, "sormintát" rajzol a felvett mintából.
Hasznos ha egy fényképről el akarjuk tüntetni a pattanásokat...
G. Festékes bödön. Ha egy kijelölésre "ráborítjuk" tartalmát (amit az 1.-nél látunk) , akkor az olyan színű lesz. (Vagy lehet, attól függ.)

Ha a kis ikonokon hosszan nyomvatartja az egérgombot, újabb al-opciók jönnek elő! Érdemes kipróbálni azokat is! (Illetve ugyanez működik SHIFT+ BILLENTYűre is.)
Itt például a színátmenet-et kapjuk. Letesszük az egyik felét egérkattintással, majd nyomva tartva az egérgombot húzzuk egy irányba! Elengedve a gombot kijön a színátmenet.
T. = Text. Feliratokat lehet vele elhelyezni.
I. Pipetta. Amire kattintunk vele, annak felveszi a színét. Hasznos eszköz!
1-2. Az aktuális színek. A kockákra klikkelve kiválaszthatjuk az elsődleges és másodlagos színeket. A kis kettősnyíllal megcserélhetjük őket, így változtathatjuk az aktuális és másodlagos színt. A színcserét az X gombbal is elérhetjük.

 

Honlapkészítés | Honlapkészítés árak | Cikkek | Referenciák | Kapcsolat